Termékeny elméje megrémítette,
de tettein nem érezte, hogy ez rossz lenne.
Nem teremtett benne feszültséget, neki ez tetszett,
hisz ebben a világban csak így élhet,
ha elméje kreténsége vele marad örökre...

...Oo...

Elfolytak a nappalok...elfolytak az éjszakák...elfolytak az ép gondolatok...elfolyt minden.
Csak feküdt a sötétben, és belül rettegett. Össze volt zavarodva. Élete minden fontosabb pillanatát végig pörgette fejében, és azon elmélkedett, vajon hol ronthatta el...

Közben megpróbálta elterelni gondolatait, és arra vágyott, hogy az őszi szellő végig simítsa arcát...Sétálni szeretett volna a fák alatt, hallgatni az avar ropogását. Nyugalomra vágyott... Nem kellett volna más, csak egy megértő szó, egy ölelés... De sajnos az utóbbi idő rádöbbentette arra, hogy nem bízhat meg másban, csak is önmagában, és ettől félt a legjobban. Csalódottnak érezte magát ettől a gondolattól;   inkább lehunyta szemét és álomba merült, ahol érezte bőrén a nap finom ragyogását, a friss szellőt, látta a csodás színeket;   lelke megújult, békére lelt...és nem kelt fel többé...

...Kissé feszülten, sietve kutatott elméje rejtett bugyraiban, hátha megleli elvesztett méltóságának halovány emlékét. Sokat gondolkodott, vajon mikor, hol, és hogyan sikerült elvesztenie. Aggódott lelke épsége miatt. Ez nem önsajnálat volt, csak féltette magát a Világtól. Úgy érezte védtelen környezetével szemben. Lelke mélyén káosz tombolt és félt. Nem találta a helyét, s hétköznapjaiban kénytelen volt álarcot húzni, hogy ne lássák félelmét, bánatát. Körül vette magát védőfallal, nem bírt több fájdalmat elviselni. Saját kis világában szinte könnyedén mozgott, bár rá kellett jönnie, hogy még magát is nehéz kiismernie. Sokat vívódott kétségbeesetten, de legalább a humorérzéke vele volt.

Ha kicsit jobban odafigyelünk, minden ember fellelheti benne önmagát, bár az embereknek nem szokása mélyen magukba nézni, saját maguk előtt is álarcot viselnek, így élik le életüket, felszínesen...

"Ne csak nézz, láss is..."

Tudatosan hasadok egy másik világba, ahol sajátmagamat kergetem, és ettől esem pánikba...

Szösszenetek

Kétségtelenül kétséges, hogy kétségbe estem, mert kétségek közt két shake-be estem.

Kísértetek kísértenek, mert megkíséreltem elkísérni egy kísértetet, hogy kisírhassa magát egy sírnál, ki ezután nem sírhat már...

Kényszerítve kényszerítenek kényszer kínra, közben kényszeredetten kínlódok...sírva.

Tökéletesen tökéletlen - s élettelen -, életképek éleződnek életemben, de életképes énem tökéletes képkeretet képez énnekem.

Az alkony szellője magával sodorta lelke apróra tört darabkáit, miközben a kötél egyre jobban húsába ivódott, de Ő csak elmosolyodott; s némán, himbálódzva, ábrándjaitól megfosztva, - várta, hogy utoljára felragyogjanak a csillagok