...elakart menni messzire; elmenekülni mindentől, mindenkitől, sőt, még saját maga elől is...
Az utcán sétálva, vizsgálta az embereket, nézte a rohangáló gyerekeket, érezte arcán a napsütést, hallgatta a madárcsiripelést. De nem volt az igazi. Valami hiányzott. Kereste azt az Érzést, próbálta felidézni, hátha újra sikerül. Nem volt benne biztos, hogy mi is volt az, de tudta, hogy akkor lenne teljes.
A keresgélés közben rádöbbent, hogy ezt az Érzést már régóta szeretné felidézni, mert mostanában nem volt benne része. Hiába volt éppen adott a pillanat, és emlékezett rá, hogy ilyenkor mindig átsuhant rajta; de nem. Most nem. És ez elszomorította. "Lehet hogy a változások miatt nem jön többé?" Nem értette. Pedig meg volt róla győződve, hogy ez az Érzés mindig vele volt; mikor beköszöntött az ősz, és még süt a nap, de már a hűvös szél cirógatja az ember arcát... mikor vége a télnek, és újjászületik minden.
Gondolatai egy másik irányt vettek: lehet hogy benne van a hiba, nem is a változásokban?
Nem depressziós volt, - azon már régen túl tette magát -, és nem is szerelmi csalódás kerítette hatalmába. Itt volt a probléma. Nem tudta behatározni saját érzéseit. Nem értette önmagát. Sose volt még ennyire zavarodott. Nem tudja mit akar az élettől, nem látja értelmét semminek, pedig igenis szeretné jól érezni magát. Lehet, már túlzottan akarja? Sok minden történt vele mostanában, sok rossz, - bár néha-néha egy kis örömhöz is jutott a lelke -, de valahogy mégis fura volt. Igen, ez a jó szó: fura. Sose érzett még így, de nem is tudja igazán, hogy hogy érez. Nem volt jó, sem rossz; és épp ez a vicces, nem érzett sehogyse?!...vagy inkább mindenhogy?! Talán ürességet. igen, leginkább ürességet. Pedig tele volt érzelmekkel, csordultig, mint egy pohár, amibe már nem fér több; és a vízcseppek szép lassan peregnek le az üveg szélén...
Tudta értékelni a kis dolgokat, az apró "csodákat" a hétköznapokban; mint amikor egy levélen át szivárognak a nap sugarai... nem telhetetlen volt, csak az az öröm, amit néha kapott, nem igazi volt, hanem felszínes...és a felszínességnél nem igazán volt más, amit ki nem állhatott. Nem akart felszínessé válni. Lehet már annyira tudatosan nem akarta, hogy ezért látja ennyire keserűen a dolgokat...? Lehet kicsit felszínesnek kéne lennie? De ha volt is, hogy "felszínes" próbált lenni, csak rosszabb lett!... Illetve pont olyan örömöt/jót kapott, ami utólag visszanézve nem is jó...
Nem tud már kiigazodni az érzésein, nem tudja eldönteni, hogy mi a jó, mi a rossz amit kap az Élettől; már szinte semmit nem tud hova rakni, még magát se, nem hogy az érzéseit...??!!... Lehet, ezért nem jön vissza az az Érzés...lehet a sok kimondatlan szó miatt...
A zűrzavar enyhe kifejezés minderre...
