Kezdett betelni a pohár...csak egy kis szeretetre vágyott..., helyette inkább a pofonsorozatot kapja. "Nem vagy te egy kicsit nagyra vágyó édösjányom?!" Nem tudja eldönteni, hogy most sírjon, vagy nevessen?!
- Már vicc ami itt folyik - gondolta. És jól gondolta! Én igazat adok neki.
- Véleményem szerint először nevess, aztán sírj. Vagy inkább fordítva, úgy mégis másabb, de lehet nevess sírva, vagy csak sírva nevess...Tudod mit? Ne gondolkodj! Eleged van már, hogy mindig erősnek kell látszanod mások előtt, közben pedig süllyedsz egyre mélyebbre és mélyebbre, már addig, hogy a Világot is letojod, mert téged is telibe sz@r??? Hát helyesen teszed. Nem számíthatsz másra, még talán magadra se. Hogy is van? "Légy önmagad. Mindenki más foglalt."
- Heh, ez tetszik.
- Igen, a sors fintorog, sőt, még ki is röhög, hogy mennyire egy elcs*szett idióta vagy. Sírjá' ha jól esik, úgyse oldasz meg vele semmit.
- De legalább kigyün.
- Nem vagyok én érzéketlen, nehogy azt hidd, de ez már poén helyett is rossz... Én meg minek búslakodjak?! Megéri? Hát rohadtul nem, szóval mássz ki gyorsan abból a rakás sz@rból, és álljál talpra! Erősnek kell lenned, ennyi. Még ha legbelül majd megszakad az a piciny kis szíved, ami csak arra vár, hogy megdobbanjon egy érzéstől...attól az érzéstől, amitől olyan mintha felhőkön lebegnél, és elringat egy csodás álomba, ahol boldog vagy, és beleremeg icipici kis lelked.... Sajnos fel kell hogy ébresszelek, még ha egyszer el is jön az az érzés, nem szabad elbíznod magad, mert a valóságban, úgy átzuhansz azon a felhőn, hogy az utcaseprők 2 nap alatt se tudják összetakarítani a maradványaidat...
- Ábrándozni jó.
- De hiábavaló... Sz@r ügy... de ez van. Tudom, tudom. Én is szeretek. Jobb egy saját kis világot megteremteni, hogy elbújhass mások elől, hogy egy pillanatra elrepülj az álmok csodás dimenziójába, de na. Mindig van de. Ez a szívás, kislány.
- Nem tudom, hogy szkeptikus legyek, cinikus, realista, vagy esetleg maradjon a felhőtlen optimizmus?!
- Olyan sose vót'...! heh... Vagy vegyícccsük a dógokat?!
- Vegyícccsük, de akkor had ábrándozzak is kicsit.
- Nem vagyok én semmi rossznak az elrontója...! DE; én szóltam...!
- Tudom, és kössz. De nem tudok simán cinikus lenni, hiába figyelmeztetem sajátmagam... Tudod, a lepényhal meg utoljára...,
- ...meg a marhák mennek legelőre... ja, és csak megemlíteném, hogy a skizofrénia súlyos, de kezelhető betegség...
- Sorry, de ezzel asszem elkéstél, a kartonomon ez áll: "a beteg saját felelősségére távozott" - hozzátenném, én nem akartam elmenni, de még a doki is depressziós lett tőlem...tőlünk. Vagy mi. De az a tudat vigasztal, hogy többszörösen is tudatomnál vagyok. Vagyunk. Bocs.
- És én meg még azt hittem, hogy nem lehet rajtad segíteni. Rajtunk.
- Te csak ne higgyé' semmit se, nem most mondtad pár sorral feljebb, hogy ne gondolkodjak??!
- Osztom a véleményed. Véleményem. Bocs.
